Isteni svéd pepparkakor süti





Lehet, hogy kicsit korán van hangolódni (bár a város már karácsonyi hangulatban tündököl), de Sacc megkívánta kedvenc sütijét, amit tavaly sikerült jó alaposan túlsütni :) Most nagyon odafigyeltem, hogy a sütési hat percet ne lépjem túl...
Most mézzel és eritrittel készítettük, hogy a lelkiismeretfurdlás kisebb legyen, ha esetleg kicsit többet ennének, mint tervezték.

Hozzávalók:

  • 55 dkg liszt
  • 30 dkg puha vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 10 dkg eritrit, ledarálva
  • 10 dkg méz
  • 3 púpos kiskanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 4 dkg cukormentes kakaó

Először a száraz hozzávalókat keverjük össze alaposan, majd a vajat, tojást és a mézet, végül a kettőt vegyítsük és kezdjük el gyúrni.
Jó ideig morzsás lesz a tészta, és úgy tűnik, sohasem fog összeállni, de folytatni kell kitartóan, és a kakaótól jó sötét lesz és egyszer csak szépen összeáll az egész. Akkor fóliázzuk be és egy órát pihentessük. 
Közben a sütőt kapcsoljuk be 180 fokra.
A tésztát én elfeleztem, és egy sütőpapíron kis nyújtófával (amit apukám gyártott nekem!) vékonyra nyújtottam - nem kell lisztezni sem a nyújtófát, sem a papírt, mert a vajtól könnyedén kezelhető a tészta. Kiszaggatjuk, és sütőpapírral bélelt tepsiben 6 percig sütjük.
Amikor kivesszük, olyan mintha még sülhetett volna, de nem kell tovább sütni, a levegőn, amíg hűl, meg fog keményedni és tökéletes lesz!!!
A tészta másik felével is úgyanígy teszünk, megvárjuk, amíg kihűl és már fogyaszthatjuk is!
Trixi és Saci szerint tejbe mártogatva lesz csak az isteninél is istenibb :)


Megjegyzések