Gyömbéres-kurkumás csirke brokkolival




Hozzávalók:
450 g csirkemell filé, felszeletelve és felcsíkozva
1 nagy fej brokkoli, apróra vagdosva
1 hagyma, felkockázva
5 gerezd fokhagyma, szétnyomva
5 centis friss gyömbér darabok, apróra felkockázva
1 púpozott evőkanálnyi kurkuma
1 teáskanálnyi kömény
2 evőkanálnyi vaj
1 citrom
csirke alaplé vagy (kókusz)tejszín 
Elkészítés:
1. Ezt a csirke ételt nagyon gyorsan el lehet készíteni, így célszerűbb minden hozzávalót előkészíteni. Vágjuk a hagymát ketté, mindegyik felet még vágjuk fel vékonyabb szeletekre. Vágjuk a csirkét csíkokra. Törjük a brokkolit kisebb darabokra, a zúzott fokhagymát keverjük össze a gyömbérrel, hogy egy pasztát kapjunk. Végül, keverjük össze a köményt, a chilit és a kurkumát.
2. Dinszteljük meg a hagymát a vajon, körülbelül 5 percen át. Adjuk hozzá a fokhagymás-gyömbéres pasztát, kevergessük még egy percen keresztül.
3. Adjuk hozzá a fűszeres keveréket, kevergessük egy percen keresztül.
4. Tegyük bele a csirkét és a brokkolit, majd addig kell sütnünk, míg a hús már nem rózsaszín a közepén. Vágjuk ketté a citromot, az egyik fél levét csavarjuk bele a serpenyőbe. Keverjük össze az egészet és főzzük együtt 10-15 percig. Ha túl száraznak tartjuk (nekem az volt), adhatunk hozzá (kókusz)tejszínt.

Megjegyzések