Citromos-spenótos csirkemellkockák fehérborral






Ezt a receptet is megszavazták a lányok, hogy felkerülhet a blogra, mert mindkettőjüknek nagyon ízlett!!! Egyébként a napokban éppen arról beszélgettünk, hogy milyen jó, hogy létrehoztuk ezt a blogot, mert így minden új receptet elmentünk és bármikor elő tudjuk őket venni, ha mást nem a fotó alapján... Régebben, ha eszükbe jutott egy kaja, ami valamikor régen ízlett nekik, általában fogalmam sem volt arról, melyikre gondolnak éppen, merthogy nagyon szeretek új ízekkel próbálkozni, variálni...



Hozzávalók:

  • 2 csirkemell filé, felkockázva
  • 25 dkg fagyasztott spenót (nem a pürésített változat - én fagyasztottam le a leveles spenótot)
  • Napraforgó olaj
  • 1 kiskanál kacsazsír
  • 1 vöröshagyma, felkockázva
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 evőkanál liszt
  • bors
  • 1 dl száraz fehérbor
  • ételízesítő
  • 1 szelet citrom
  • 1 dl főzőtejszín
  • 1 db tojássárgája
Egy serpenyőben a felkockázott csirkemellet megpirítjuk, majd felöntjük egy pohár vízzel, fűszerezzük sóval, borssal és ételízesítővel, majd magas hőfokon szinte teljesen elpárologtatjuk róla a vizet.
Közben egy másik serpenyőben megolvasztjuk a kacsazsírt, hozzáadjuk a hagymákat és megpároljuk. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk az egy evőkanál lisztet és a bort, majd csomómentesre keverjük. Visszatesszük a főzőlapra és fokozatosan hozzáadunk 1 dl vizet. Csomómentesre keverjük, felforraljuk. A tojássárgáját elkeverjük a tejszínben, és a hagymás masszához adagoljuk, folyamatos kevergetés mellett.
Amikor a húsról elpárolog a víz, hozzáadjuk a spenótot, majd a szelet citrom levét kinyomjuk, magát a citromszeletet pedig beledobjuk a húsos keverékbe. Együtt főzzük 5 percig és végül a hagymás-tejszínes keveréket is ráöntjük a húsra, egyet forralunk rajta és már szedhetjük is a főtt penne tésztára!
Parmezánnal tálaljuk! Mennyei!!!


Megjegyzések