Sertés szűzérmék tejszínes gombamártással




A mai ebéd Gábor érdeme! Mindketten nagyon szeretünk a konyhában főzőcskézni, tenni-venni. Alig várjuk a hétvégét, hogy valami újat, valami kreatívat készíthessünk! :) Már péntek este tervezgetjük, hogy mit is készítenénk, böngésszük a Tasty oldalát vagy csak úgy a neten nézelődünk és azután a bevásárló listát is annak megfelelően állítjuk össze.

Hozzávalók:

  • 30 dkg sertés szűzérme, kisujjnyi vastagságúra felszeletelve
  • 30 dkg gomba, felszeletelve
  • 1 nagy vagy 2 kisebb vöröshagyma, felkockázva
  • 1 kisebb csokor petrezselyem, felaprítva
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 púpos evőkanál liszt
  • vaj
  • bors
  • 25 dkg főtt rizs, köretnek
Negyed órára tegyük a hússzeleteket nehezék alá (mi a hússzeletekre rátettünk egy tepsit, amit megpakoltunk sóletkonzervekkel 😊) - ez azért fontos, mert a szűzérme rostjait a klopfolással szétverhetjük.
Ezután a hússzeleteket sózzuk és lisztbe forgatjuk, majd vajban, kis lángon elősütjük őket - csak addig, ameddig a hús átsül és egy kis színt kap, hogy ne legyen nagyon száraz. Kiszedjük egy tányérra.
A hagymát felszeleteljük és a szűzérmék zsírján elkezdjük pirítani. Amikor félig készen van, hozzáadjuk a felszeletelt petrezselymet.



A felszeletelt gombát összekeverjük a petrezselymes hagymakeverékkel és fedő nélkül készre pároljuk, közben ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Ha mindezzel készen vagyunk, akkor egy evőkanál lisztet szórunk a tetejére és elkeverjük, majd megvárjuk, hogy besűrűsödjön. Hozzáöntjük a tejszínt, belekanalazzuk a tejfölt, beletesszük a hússzeleteket is és sűrűre főzzük. Ha túl sűrűnek találnánk, egy kis vízzel hígíthatjuk.
Rizzsel vagy krumplipürével tálaljuk.

Saci tényérja - kicsit lazább :):):)

Megjegyzések