Tejszínes-brandys csirkemell


 


Hozzávalók:

- 2 egész fej fokhagyma, megtisztítva, gerezdekre szedve

- szárított rozmaring

- 2 dl kókusztejszín

- 2 dl rizstejszín

- 10 dkg szeletelt bacon

- 50 dkg csirkemell

- só

- bors

- 1/2 dl brandy 


A csirkemell szeletek mindkét oldalát pirítsuk meg, majd adalékmentes ételízesítővel szórjuk meg, öntsük fel annyi vízzel, ami ellepi és főzzük addig, amíg az össz víz elpárolog róla.

A sütőt melegítsük elő 200 fokra.

A bacont kevés olívaolajon, nem túl erős hőfokon pirítsuk meg, majd a baconszeleteket tegyük félre egy tányérra.

A hátramardt zsiradékhoz adjunk egy kiskanálnyi vajat és olvasszuk össze. Amikor a vaj folyékony, öntsük rá a brandyt. Fél percig főzzük, ezután öntsük hozzá a két féle tejszínt és szórjuk meg rozmaringgal, borssal és sóval. Forraljuk fel az egészet együtt.

A puha mellszeleteket tegyük egy tepsi aljára, a sok fokhagyma gerezdet oszlassuk el rajta, majd a tejszínes-brandys krémet öntsük rá és fedél nélkül süssük 30 percig.

30 perc után a hússzeleteket vegyük ki a szószból, majd a szószt a fokhagymagerezdekkel együtt turmixoljuk le. (Én sajnos felkockáztam a csirkemellet, így kicsit hosszadalmasabb volt kiszedegetni a szószból🤣) Ebbe azután tegyük vissza a hússzeleteket, ellenőrizzük az ízeket és a ropogós bacon szeletekkel, főtt rizzsel vagy tésztával tálalhatjuk is! Mennyei!

Megjegyzések